Összegzés
Ez a téma különösen Nyugaton nagyon fontos és félreértett. Történetek a tűnődő jógi szentekről (mahasziddhák), akik a semmiből élnek, és a köpenyes szerzetesek helye uralja a buddhizmus képeit. Sokan a pénzhiányt és a szegénységet összetévesztik a lemondással. Khentrul Rinpocse elmagyarázza, hogy ez mennyire távol áll a valóságtól. Lehetünk gazdag buddhisták, akik ugyanakkor rendelkeznek a lemondással. A pénzben nincs semmi szent vagy szentségtelen. A szándék és a felhasználás módja teszi a pénzt hasznossá vagy éppen rosszá.
A tanítvány kérdései:
Lehet-e egy buddhista ember gazdag, és rendelkezhet-e a lemondással egyszerre? Ha buddhisták vagyunk szükséges-e vagy akarnunk kell-e a nincstelenséget? Miért imádkozzon, vagy gyakoroljon egy buddhista ember a gazdagságért és a jólétért? Ez nem csak nagyobb kapzsiság, vágy és ragaszkodás?
Khentrul Rinpocse válasza:
Igen, igen, ez nagyon fontos, és az emberekben gyakran nagy félreértés van a szegénység és a lemondás között. A vagyon és a jólét soha nem baj. Mindig hasznos. Mindig szükség van rá, mindenkinek. De felmerül a kérdés, miért beszélt Buddha a lemondásról? A szerzeteseknek is szabályozva van, hogy milyen holmijuk lehet, milyenek nem. Mi a helyzet ezzel?
Ez a kezdőknek szól, a kezdők képzése. Például a testünk érdekében néha szabályoznunk kell, hogy mit eszünk, a szedett gyógyszer vagy az étel, vagy bármi. Különösen az ételre, az orvosságra vonatkoznak ideiglenes korlátozások az egészségi állapotunk miatt, igaz? De amikor legyőztük a problémát, utána mindent ehetünk. Többfajta tápláló ételt, mindent, ami korábban korlátozva volt. Ugyanez a helyzet a lemondással.
Amikor túl sok a ragaszkodás, a vágy irányít bennünket teljesen, és nem értjük a bölcsességet és a Nirvánát. A dolgokat nem mi keressük, hanem csak a világi vágyak irányítanak minket teljesen. Ekkor természetesen kezdetben fekete-fehér szabályokat kell felállítani, mint a gyermekek számára. A gyerekeknek, a nagyon fiataloknak fekete-fehér szabályokat, egyszerű szabályokat alkotunk. De aztán felnőttként ezeket már nem követjük, és nem is kell követnünk. Ha ezeket követjük, az ostobán hangzik. Ugyanerről van itt szó.
Egyáltalán nem rossz még a legjobb jólét, gazdagság sem. A probléma az, ahogyan ezt nézzük. Hogyan értékeljük ezt? És mi a célja a gazdagságnak? Ezek a dolgok jelentik a problémát. Ha megértjük a jólét felhasználásának legjobb célját, akkor rengeteg vagyonnal rendelkezhetünk, és ezt a gazdagságot fel is építhetjük. Amíg építjük ezt a nagy vagyont, akár fukar embernek is tűnhetünk. De a valóságban nem feltétlenül vagyunk zsugoriak, és tudjuk, hogyan kell felépíteni ezt a jólétet, hogyan kell felhasználni ezt a jólétet, van egy jó célunk.
Amikor megértitek ezeket a dolgokat, egyfajta bölcsességetek van erről, akkor minden vagyon hasznos. Hasznos az érző lények számára, és néha még nagyobb előnyöket is jelent. Nem csak azt, amikor menedéket, ételt, ruhát és gyógyszert ad valaki, hanem ennél is többet. Ennél is többet jelent. Segíthetünk valakinek a megszabadulásban. Vagy beszélhetünk a mennyiségről is, megszabadíthatunk egy nemzetet, egy világot vagy bármit. Különben Shambhala miért olyan gazdag? Miért olyan gazdag minden Tiszta föld, amelyről a szövegek beszélnek? Ez baj lenne?
Nem a vagyon a baj. Nem a gazdagság, ami rossz. Gazdagságra szükségünk van. A végső gazdagság a Buddhaság. A végső bőség, a végső teljesség a Buddhaság. Akkor miért kell szegénységben élnünk? Nem kell. Ha nincs bölcsességünk, megértésünk, vagy ha bölcsesség nélkül akarunk élni, akkor nem tudjuk, hogyan használjuk a jólétet, hogyan építsük fel a jólétet, ha ezt nem akarjuk tudni, és bölcsesség nélkül akarunk élni, akkor biztos, hogy szegénységben élünk. De máskülönben a szegénység nem a válasz.
A lemondás azt jelenti, hogy nem ragaszkodunk a dolgokhoz. Mert a pénzbe, vagy bármibe kapaszkodni, egy emberbe, egy kapcsolatba, ellentétes a lemondással. Mert ez szenvedést és még több problémát, és szűklátókörűséget okoz. A szűklátókörűségből és a rövidtávú nézetből ered.
Ha mindezektől szabadok vagyunk, akkor annyi vagyonunk lehet, amennyit csak akarunk. Ez hasznos. Ezért születnek a bódhiszattvák, a nagyon-nagyon magas szintű bódhiszattvák egyetemes uralkodóként. Még egyetemes uralkodónk sincs. Amennyire tudjuk itt, ezen a földön, ebben a világban, a Naprendszerben, nincs egyetemes uralkodónk. De más világokban, más univerzumokban van egyetemes uralkodó, akik nagyon magas szintű bódhiszattvák. És akkor látjuk, Shambhalát, ahol elérték az aranykort, gazdagnak vagy szegénynek írják le? Gondoljatok erre.
Tehát a jólét soha nem baj. Csak az a rossz, ahogy gondolkodunk róla, és ahogyan ragaszkodunk ehhez, és ahogyan használjuk ezt, valamint a jólét célját. A gazdagság rövidlátása és szűklátókörűsége tehát probléma. Például, ha a gazdagságot csak önkényeskedés céljából építjük, akkor az rövid látókörű, szűklátókörű. Akkor az csak az én kényeztetése és az egó követelése. Egóverseny: „Ó, jobb vagyok, mint a barátaim, és jobb, mint a bátyám, a húgom. Jobb vagyok, mint a közösségem. A közösségben én vagyok a legjobb, a legtöbb vagyonnal rendelkezem.” Magamutogatás, az egó mutogatása, egóverseny, az egó követelése. Ha az egó igényeinek rabszolgái, szolgái vagyunk, akkor a vagyon rossz. Akkor a cél és az elképzelés téves. De ha sokkal jobb célunk van, nem önkényeskedés és az egó követelése, akkor a gazdagság soha, soha, soha nem baj.
Különösen a Tantrajánában. Például Buddha először Indrabhuti királyának tanította a Tantrajánát. Tudjátok, mit mondott Indrabhuti a Buddhának? Buddha a hétköznapi buddhizmust próbálta tanítani, a lemondást stb. ezekről beszélt. Indhrabuti azt válaszolta, hogy alapvetően még a legrosszabb születésében sem akarja, soha nem akar olyan ösvényt járni, ahol el kell hagynia a jólétet. Soha nem akarja ezt. Nem akarja elutasítani, elhagyni a vágyat. Nem akarja az ösvényt vágy nélkül járni. Akkor Buddha tudta, ő a tökéletes tanítvány. Buddha felismerte ezt, természetesen Buddha felismerte már korábban, de csak úgy tett, mintha nem venné észre, hogy más embereket tanítson. De aztán gyorsan eltüntette az összes srávakát és pratjékát, és megtanította neki a Tantrajánát. Látjátok? A tantrajána ösvényén semmit nem kell elhagynunk, amink van, inkább sokkal jobb módon használhatjuk. Tehát azt mondhatjuk, hogy a távolabbra látás, a széles látókör sokkal jobb. Eszerint a vagyonnal nincs semmi baj.
Amikor a vagyonról, gazdagságról vagy jólétről beszélünk, akkor nemcsak a pénzre, a számokra gondolunk. Nemcsak ezekre, hanem pl. az egészségre. Kinek ne lenne szüksége egészségre? Az egészség gazdagságára, az ifjúság gazdagságára. Kinek nincs szüksége erre? Ebben az univerzumban senki sem akar egészségtelen és abszolút lerobbant, öreg lenni, aki a halál szélén áll. Senki sem akarja ezt, tehát a fiatalság, az egészség jólét.
És gondoljunk a bölcsességre és az együttérzésre. A bölcsesség gazdagságára, az együttérzés gazdagságára. A valódi együttérzés magabiztosságot jelent és rettenthetetlen bizalmat. Amikor nem félünk semmitől. Hogyan kezdjük el? Kezdetben elég, ha érzékenyek vagyunk, és nem érzéketlenek. Megértjük mások szenvedéseit. És aztán, hogy hogyan törődünk, és hogyan oldjuk meg a problémákat, ehhez önbizalomra és félelem nélküliségre van szükség. Ez az igazi együttérzés, és ez valóban a legjobb jólét. És a bölcsesség azt jelenti, hogy megértjük a dolgokat, a döntéseink pedig soha nem rosszak. Ez a valódi bölcsesség.
Ezek a dolgok mind a jólét részei. A szövegek szerint a jólét legjobb formája ez. A második legjobb az egészség és az ifjúság. Az utolsó pedig az anyagi javak. De az anyagi javak abban az esetben nagyon hasznosak, ha tudjuk, hogyan kell használni. Hihetetlenül hasznos, ha van bölcsességünk, és van elég együttérzésünk, amit megfelelően használunk. Ez teljesen nyilvánvaló. Mindannyian tudjuk, mégis sokan úgy tesznek, mintha ezt nem akarnák. Ez valóban nagy hiba.
Még Tibetben is vannak lámáink, akiket tibetiül „lemondottnak” hívnak, mert teljesen lemondott a világról. Néhány láma azt mondja: „Ó, neki nincs lemondása, hiszen annyi vagyona van, sok-sok dzomója van”. A dzomó a jak és a tehén keresztezését jelenti. Ezeknek a nőstényeknek sokkal több a teje, mint bármely más nőstény állatnak. Tibetben a sok tej a gazdagság, vagyon jele. Vannak, akik azt kérdezik, hogyan lehet lemondása, hiszen annyi dzomója van? És akkor egy másik láma elmagyarázza, hogy a lemondás a tudatban van, és nem a szegénységet jelenti.
Azt hiszem, ezt mélyen, mélyen át kell gondolnunk, és alaposan meg kell vizsgálnunk. Különben mindig félreértések lesznek. Alapvetően a lemondás azt jelenti, hogy nem ragaszkodunk a vagyonhoz. Ha ragaszkodás van, akkor nincs nagylelkűség, nincs lehetőség a nagylelkűségre. És ha nincs lehetőség nagylelkűségre, akkor nem rendelkezünk még megfelelő etikai fegyelemmel sem. Ha nincs etikai fegyelem, akkor szorgalom sincs. Nincs tolerancia és türelem.
Ha nincs szorgalom, akkor nincs koncentráció. Ez nem a hétköznapi koncentráció, hanem a meditáció szilárdsága. A tudat különleges ereje. Ha ez nincs, akkor nem lehet tökéletes bölcsességünk. Tehát ez mind összefügg, kapcsolatban áll egymással. De amikor megvannak ezek a dolgok, akkor a gazdagság is jelen van, még az anyagi gazdagság is, ami egyáltalán nem rossz, inkább hihetetlenül hasznos. Azt gondolom, időbe telik, amíg az emberek ezt megértik, ez mélyreható elemzést kíván. Rendben, köszönöm.