Ezt az átiratot kissé módosítottuk a zökkenőmentes olvashatóság érdekében. Az audio oktatás angolul történik.
Ma beszélek arról, hogy mi a türelem és a megbocsátás. Mi a különbség a különböző kultúrák, különböző vallások és különböző filozófiák szempontjából? Általában véve a megbocsátást jó tulajdonságnak tartjuk, és úgy gondoljuk, hogy fontos megbocsátani. Nem mindenki tud megbocsátani, csak azok, akik rendelkeznek egyfajta mélyebb szintű minőséggel. De a legtöbb ember nem tudja ezt megtenni. Még ha azt is mondják, hogy megbocsátanak, és még ha a felszínen úgy is néz ki, mégis a szívük mélyén nem igazán bocsátanak meg. Ez normális, ez egyetemes.
A tibeti kultúra és a tibeti buddhizmus szerint azonban nincs egy közmegegyezésen alapuló szó a megbocsátásra. A tibetieknek csak a türelemre vannak különféle kategóriáik, még olyan szavaik sincsenek, amelyek különböznek a türelemtől, a toleranciától és a megbocsátástól. Csak a türelem különféle formáiról beszélnek. Angolul ez nagyon világos. Azokon a helyeken, ahol a kereszténység domináns a megbocsátás beágyazódik a kultúrába, és egy ideálnak tekintik, olyasminek, amiről mindenki azt gondolja, hogy a legtöbb embernek meg kell tennie. Aki nem tud megbocsátani, azt hamar rossznak ítélik meg, de más kultúrákban ez nem így van. Egyes kultúrákban jó tulajdonságnak tekintik azt, amikor valaki nem tud megbocsátani, sőt még azt is, ha valaki bosszút áll, vagy harcol.
A legfontosabb dolog, amiről ma beszélni akarok, az a kérdés, hogy vajon mindenki számára jó-e a megbocsátás, mindig, minden körülmény között? A válasz az, hogy általában igen, a megbocsátás képessége jó tulajdonság. Egyetértek. De az egyáltalán nem igaz, bármikor, bármilyen helyzetre, bármilyen körülményre. Hogy mindig meg kell–e bocsátanunk vagy sem, az egy kérdés.
Például, amikor azt mondjuk, hogy bocsáss meg, ez végérvényesen mutatja, hogy valakinek a cselekedete rossz, valami rosszat tett. A megbocsátás maga után vonja, hogy nincs következménye annak, ha valaki rosszul cselekszik. Ennek így kell lennie mindig, bármikor, bármilyen helyzetben? A válasz nem. Gondolnunk kell arra, hogy miért csinál az a személy rossz dolgokat, és hogy milyen súlyos a helyzet? Miért bocsátunk meg, és mi a megbocsátás előnye? Mindezt figyelembe kell vennünk.
Először is, amikor az emberek rossz dolgokat tesznek másokkal, annak lehetnek fokozatai, lehet rossz, közepesen rossz vagy rendkívül rossz.
A normál, hétköznapi emberek nem tudnak minden szinten megbocsátani, mindig van valamilyen reakció, harag és gyűlölet. De ha jó tulajdonságokat fejlesztettünk ki, mint a megfontoltság, széles látókör, egy kis bölcsesség, sőt még némi együttérzést is, akkor látni fogjuk, hogy szükséges-e reagálni, vagy sem. Ez azt jelenti, hogy néhány ember rossz cselekedetei nem igazán ártalmasak. Általában az, amit a hétköznapi emberek ártalmasnak tartanak, nem igazán ártalmas, ha mélyebb szinten vizsgáljuk meg.
Ebben az esetben nagyon könnyű és egyszerű megbocsátani, és ilyenkor mindenkinek meg is kell bocsátania. Vannak, akik nagyon könnyen megbocsátanak, vagy ha nem is bocsátanak meg, figyelmen kívül hagyják, nem törődnek vele. Nincs következménye, mindenki megteheti.
Ez az, amikor megfontolás nélkül úgy gondoljuk, hogy ez rossz, de valójában nem az. Ha például valaki azt mondja, hogy csúnya vagy, rosszul nézel ki, vagy ilyesmi. Az emberek valóban láthatnak csúnyának vagy nem. Könnyű keresztülnézni az embereken. Nyilvánvalóan, az öt érzékszervünk nagyon könnyen azonosít dolgokat, rosszabbnak mondjuk, ítéljük meg, mint amilyennek látszik. Az ilyen jellegű dolgokat könnyű megbocsátani, ha van egy kis bölcsességünk, egy kicsit széles a látókörünk. Ha nem reagálunk ezekre, egy harmadik fél láthatja, hogy a másik személy téved, és nekünk van igazunk, láthatja, hogy békések és bölcsek vagyunk, hogy nem reagálunk. Tehát ezeket a helyzeteket könnyű megbocsátani, és nem kérdés, hogy mindenkinek meg is kell tennie.
Vannak olyan rossz cselekedetek is, amelyek közepesen ártalmasak, vagyis átmenetileg ártalmasak, nem hosszú távon. Hosszú távon akár jót is eredményezhetnek, vagy csak kicsit ártalmasak, vagy éppen semmit nem okoznak. Kiszámíthatatlan. Átmenetileg talán egy kicsit ártalmasnak tűnnek.
Ilyenkor egy kicsit nehezebb megbocsátani, de ha alaposan megvizsgáljuk, legtöbbször jó megbocsátani. És ha képes vagy megbocsátani, az azt jelenti, hogy bátor vagy. A megbocsátás képessége a bátorság jele, nemcsak kedvesség, nemcsak türelmesség, hanem bátorság is, és a bölcsesség jele is.
Majd vannak a nagyon rossz cselekedetek, amelyek nagyon ártalmas következményekkel járnak. Átmenetileg és hosszú távon is ártalmasak. Az ilyen típusú cselekedeteknél nem feltétlenül a legjobb, ha mindig, minden körülmények között megbocsátunk. Ez nem olyan egyszerű. Nagyon körültekintően kell megvizsgálnunk. Tehát amikor azt mondom, hogy nem szükségszerű a megbocsátás, akkor a cselekedetről, a reakcióról beszélek. A tudatunkban mindig van bizonyos mértékű megbocsátás, ami mindig jó, és ez azt jelenti, hogy nem igazán ragadtunk bele a neheztelés, a harag és a gyűlölet érzéseibe. Szóval ez mindig jó.
De a cselekvés szintjén nem mindig szükségszerű megbocsátani. Miért? Mert ha mindent megbocsátunk, függetlenül a cselekvés súlyosságának mértékétől, függetlenül a cselekvés következményétől, és a körülményektől, és ha soha nem teszünk semmit, nem reagálunk, ez néha jó. De néha ezek az emberek erkölcstelenné válhatnak, és egyre több és rosszabb dolgot tehetnek. Miért? Mert ez megerősítheti a rossz szokást, hogy azt gondolják, bárkivel bármit megtehetnek. Ez hiba.
Ha ilyen módon bánnak mindenkivel, átmenetileg sok embernek ártanak, és hosszú távon pedig teljesen mértékben ártanak saját maguknak. Ezért kedves dolog felelősségre vonni őket, hogy megtanulják a leckét. Ebben az esetben nagyon-nagyon fontos, a megfelelő motiváció. Ennek a motivációnak az alapja a szeretet és a kedvesség.
De ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy úgy viselkedünk, mintha egy kedves csókot adnánk. Viselkedhetünk nagyon durván, nagyon kihívóan, miközben a kedvesség és együttérzés vezérel. Ezt megtehetjük. Ez azt jelenti, hogy ha valaki valami rosszat tesz, akkor elgondolkodunk azon, hogy milyen mértékben ártalmas ez a cselekedet, milyen ártalmas következményei vannak magunkra, másokra nézve és azokra nézve, akik ezt elkövették?
És akkor reagálunk, vagy nem reagálunk, különböző módokon reagálhatunk az adott helyzetnek megfelelően. Ha így teszünk, akkor nemcsak magunkat képezzük, hanem azt a másik embert is, akinek az a rossz szokása van, hogy másokkal nagyon rosszul bánjon, vagy nagyon önző a hozzáállásuk és a motivációjuk, vagy néha nincs is hatalmas motivációjuk, csak pillanatnyi rossz cselekedeteik.
Meg kell tehát vizsgálnunk, miről van szó, majd alkalmaznunk kell valamit, amely az adott körülményeknek megfelel. De természetesen a motivációnak mindig a szereteten, az együttérzésen és a kedvességen kell alapulnia. Ez azt jelenti, hogy bár a fizikai cselekedet, a test cselekedete, a beszéd cselekedete nem tűnik kedvesnek, a motiváció háttere mégis a szeretőkedvesség. Ezt ne felejtsük el, és legyünk ennek a tudatában. A legfontosabb, hogy a gondolkodásunkra és a motivációnkra kell összpontosítanunk, hogy ezek a szeretetre, együttérzésre vagy kedvességre épülnek-e, vagy sem? Mindig erre kell összpontosítanunk minkét fél esetében, nem a test és a beszéd reakciójára.
Természetesen, ha lehet választani fizikai szinten is a legjobb a kedves cselekedet és a kedves beszéd, de néha ez nem megfelelő, mert az a személy nem reagál ezekre a dolgokra. Ha viszont haragossá, félelmetessé válunk, akkor valószínűleg reagál rá.
Ezért, amikor a vadzsrajána tantra szerint azt mondjuk, hogy „Damnyam”, az azt jelenti, hogy valaki megtörte a szent szamaját, vagyis megtörte a szent fogadalmakat, és ebben az esetben nem szabad kapcsolatba lépnünk velük.
Az emberek gyakran félreértik ezt a gondolkodást, és azt mondják, hogy nem bocsátottunk meg nekik. Az emberek így gondolkodnak, de ez egy hatalmas hiba. Mivel a tantrajána a legmélységesebb tanítás, gyakorlat és elkötelezettség, ezért a szent fogadalmak követése hihetetlenül hatalmas előnyöket eredményez. Ugyanakkor, ha éppen ellenkezőleg cselekszünk, akkor ezeknek súlyosan ártalmas következményei vannak.
Ha valaki szándékosan, tiszteletlenül töri meg a szamaja fogadalmát, az komoly probléma. Ha tudja, hogy megszegte a fogadalmat, ha tudja, hogy ez tiszteletlenség, de továbbra is így folytatja, és kritizálja a szent tanítóját, kritizálja a szent testvéreit, a szanghát, a közösséget, kritizálja az értékes Dharmát, a szent tanításokat. Ha így viselkedik, és mi mégis azt mondjuk: „Ó, meg kell bocsátanunk bármit is tett, és barátságosnak kell lennünk vele!”, nos, ez mindkét fél számára ártalmas lesz.
Miért? Mert az egyik oldal szentséges, míg a másik épp az ellenkezője. Tehát ha továbbra is kapcsolatban maradunk velük, akkor a szentségünk, a szent tanítások és fogadalmak, minden beszennyeződik, rossz hatással lesz rá. Amikor azt mondom, hogy rossz hatás, akkor nem a nyilvánvaló szintről beszélek. Nyilvánvaló szinten is lehetséges, de ez egy finom szintű rossz hatás. Azért mert valamit nem tudunk látni a szemünkkel és a tudatunkkal, attól az még ott van, ez nagyon is lehetséges. Az egész univerzum, a materializmus, még a tudomány szerint is, a finom szintű dolgok, amelyeket nem ismerünk attól még működnek. Nagyon sok energia, sok erő van, amelyek folyamatosan működnek. Nem látjuk, és nem is érezzük, de valami folyamatosan működik. Ehhez hasonlóan a gyakorlat szerint, és a szent fogadalmak szerint, ha keveredünk a szentséggel ellentétes emberekkel, az nagyon rossz hatással lesz ránk is, akkor ez a gyakorlásunkat, a spirituális fejlődésünket és megvalósításunkat késleltetni fogja. Az a személy viszont sokkal rosszabb karmát okoz magának, sokkal többet árt. Ezért jobb, ha távol maradunk tőle, fizikailag is, nem érintkezünk vele, nem beszélünk vele, nem osztjuk meg vele a gondolatainkat. Ugyanakkor a tudatunkban továbbra is van felé együttérzés, szeretet és kedvesség.
Ez azt jelenti, hogy nem örökre szakítjuk meg vele a kapcsolatot, hanem átmenetileg. Ez nem ellentmondás. Ha nem tudunk megbocsátani egy érző lénynek sem, akkor nem tudjuk azt a személyt a megvilágosodás, a buddhaság felé vezetni. Ha így cselekszünk, akkor biztosan nem gyakoroljuk a Vadzsrajánát, valójában még a mahajánát sem gyakoroljuk. Egyetlen érző lényt sem hagyhatunk cserben. De ugyanakkor átmenetileg meg kell szakítanunk vele a kapcsolatot. Azzal az emberrel, aki szándékosan megsérti a szamaja fogadalmát, és nem kíséreli meg megjavítani, a vadzsrajána gyakorlata szerint meg kell szakítani vele a kapcsolatot.
Ha nem szakítjuk meg, akkor a saját fogadalmainkat szegjük meg, a saját szent elköteleződésünket. Ebben az esetben hasonlóvá válunk ahhoz a személyhez, aki ellentétes a szentségessel. Tehát ha nem akarjuk elveszíteni ezt a szentséget, akkor távolságot kell tartanunk a becstelen testtől, beszédtől és gondolatoktól.
Számos kihívást jelentő leckét adhatunk ezeknek az embereknek, ami segíthet nekik felismerni az általuk okozott károkat. Remélhetőleg felismerik a hibáikat, és megbánják. Ezen a ponton készen állnak az újrakezdésre. Ez azt jelenti, hogy meg kell mutatniuk, vissza kell igazolniuk a szanghának ezt a felismerést, ezt a hihetetlen mélységes megbánást a tetteiken keresztül. Ha ezt megteszik, akkor a szangha és a szent tanító tárgyalásokat kezdeményezhet. Csak akkor, ha önként elvégeznek minden tisztítási folyamatot, csak akkor léphetnek ismét kapcsolatba a szent szanghával.
De addig, amíg ez nem történik meg, addig meg kell szakítani a kapcsolatot. Ha ez a személy nem áll készen ebben az életében arra, hogy megjavítsa a szamaját, és meghal, akkor ez a kapcsolat így marad. De mi továbbra is mindig imádkozunk, hogy készen álljon a következő életében, vagy az azutániban, vagy tíz élet múlva. Imádkoznunk kell, mindenkinek, az egész szanghának.
A szanghában mindenkinek, akinek ugyanaz a tanítója, ugyanazt a hagyományvonalat követik, ugyanabban a meghatalmazásban részesültek, akik ugyanazokat a szent szövegeket olvassák, az ő felelősségük örökké tart. Ez a felelősség és elköteleződés örökre szól, nem csak átmenetileg, mert ez egyik fél számára sem jó. Az emberek gyakran nem értik ezt, mert nagyon egyszerű módon ítélik meg a dolgokat. Egyszerű módon ítélik meg azt, ami nagyon bonyolult, ami nagyon mély. Ezért nem értik az emberek.
A hétköznapi ember számára az egyre mélyebb és mélyebb szintű Dharma azt jelenti, hogy a dolgok egye bonyolultabbá válnak. A szent emberek számára az egyre mélyebb és mélyebb szint egyre több értelmet jelent, de a hétköznapi emberek számára az egyre mélyebb egyre bonyolultabbat jelent. Tehát mindenkit meg kell értenünk.
Akkor látni fogjuk, hogy milyen cselekedetet kell megbocsátanunk, és milyet nem. Ami azt jelenti, hogy ezt a nyilvánvaló test és beszéd szintjén tesszük, a tudat szintjén természetesen mindig megbocsátunk. De a test és a beszéd cselekvésében nem lehet. Egyszerűen fogalmazva a tudatunkban mindig megbocsátunk. Mit is jelent ez? Azt jelenti, hogy mindig szeretőkedvesség és együttérzés van bennünk, igazán törődünk másokkal, mások spirituális jólétével. De emberi szinten, a test, beszéd és a cselekvés szintjén távolságot kell tartanunk. Nem lehetünk olyanok, mint korábban, nem tekinthetjük egyenlőnek őket a szent emberekkel, a valódi szangha tagokkal, távolságot kell tartanunk.
Ha tehát ezekben a dolgokban nagyon megfontoltan gondolkodunk, akkor egy mélyebb szinten értjük meg ezt. Ez nem olyan egyszerű, hogy megbocsátunk-e vagy sem, nem fekete-fehér. Minden körülményt, amit mondtam, nagyon alaposan kell megvizsgálni, és meg kell próbálnunk mindenkit megérteni. Ha így teszünk, az nagyon hasznos lesz.